Völner Pál & Schadl György

Hol volt az igazságügyi rendszer őre, amikor százmilliós korrupciós háló szövődött meg a bíróság közvetlen közelsségében? Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke közötti ügy több mint egy évtizedes együttműködés árnyékában bontakozik ki – egy olyan időszakban, amikor a kettejük között folytatott tranzakciók hatást gyakorolhattak az igazságszolgáltatás függetlenségére és integritására. Az eset nem pusztán két ember ügyéről szól, hanem arról, hogy vajon egy szisztematikus korrupciós rendszer működhetett-e felül az intézmények és az ellenőrzés fölött?

Kik Völner Pál és Schadl György?

Völner Pál karrierje az ország legfelső politikai-jogászi szintjén bontakozott ki. Az igazságügyi tárca államtitkáraként – egy pozícióban, amely a magyar igazságügyi rendszer alakítására volt hivatott – jelentős befolyásutat gyakorolhatott a bíróságok és a jogrendszer gyakorlatára. Szerepe nem volt hétköznapi: az igazságügyi государсegészségének felügyeletéért, a bírósági apparátus működéséért és a jogszabályok végrehajtásáért viselt felelősséget. Erre a pozícióra kerülve magával hozta a Fidesz pártalkalmazott bizalmát és az azzal járó hatalmi eszközöket.

Schadl György a másik oldal képviselője: a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként az ország mintegy 3000 végrehajtóját irányította. A végrehajtók az igazságszolgáltatás kritikus láncszemeei – ők biztosítják, hogy az ítéletek gyakorlati megvalósulásokká váljanak. Ez a pozíció azonban nem csak adminisztratív hatalom, hanem jelentős anyagi és politikai befolyás is. A végrehajtók üzletági kapcsolatai, megbízásai és díjbeszedési jogkörei olyan gazdasági potenciált jelentenek, amely megfelelő körülmények között – vagy éppen ezek hiányában – korrupciós lehetőségekké válhat.

E két férfi kapcsolata azonban nem rövid ideig tartó, alkalmi ügyletek sorozata volt, hanem egy évtizednél hosszabb, mély és szerteágazó együttműködés jelei alapján szövetségnek és függőségi viszonynak tűnik. Ez az eset azt sugallja, hogy az igazságügyi rendszer legmagasabb szintjei és a bírósági aparátus irányító szerveinek között olyan szálak voltak, amelyek a transzparencia helyett az árnyékban szövődtek.

A gyanúk árnyékában: Az ügyek, amelyekre választ várunk

1. Az 83 millió forint kérdése: Rendszeres kenőpénz vagy köztörvényi jutalmak?

Az ügyészség vádirata szerint Schadl György mintegy 83 millió forintot folyósított Völner Pálnak. Ez az összeg nem véletlenszerű nagyságrendű – elegendő ahhoz, hogy valaki magánélete egy jelentős részét finanszírozza, de nem olyan méretű, amely azonnali gyanút keltene egy nagy vagyonú ember körül. Ez az összeg talán ezért is lükhette meg a gépeket: az évek során eloszlatva, a szokásos üzleti tranzakciók közé elrejtve, olyan mértékig, amely észrevétlenül maradhatott volna. A kérdés nem csupán az, hogy ezt az összeget Schadl miért adta – hiszen ő egy viszonylag szűk körrel járt az összeggel –, hanem az, hogy Völner miért volt hajlandó azt elfogadni. Egy igazságügyi államtitkár számára az ilyen készenlét alapvetően számít fel azokat az etikai korlátokat, amelyeknek a rendszer integritásának őrzésében kulcsszerepe van.

Forrás: Telex - Vádemelés (2022)

2. A végrehajtói kinevezések piaca: 20-25 millió forintos ár a függetlenségért?

A magyar igazságügyi rendszer egyik legfontosabb biztosítéka a bírósági függetlenség és a végrehajtók szakmai függetlensége. A végrehajtó kinevezéseknek így szigorú, objektív kritériumok alapján kellene történniük. Az ügyészség vádiratában foglalt gyanúsítás azonban egy másik képet rajzol: azt, hogy végrehajtói kinevezések 20-25 millió forint ellenértékben kerülhettek sor. Ez nem pusztán egy egyedi ügyletről van szó – ha ez igaz, egy rendszert sugall, amelyben a pozíciók szerzése piaci alapon működik, nem pedig a szakmai alkalmasság vagy az intézmény érdeke alapján.

Hogyan működhet egy ilyen rendszer? A végrehajtó kinevezés egy értékes vagyontárgy. Az, aki kinevezést szerzett, hosszú évekre garantált bevételi forráshoz jut, hiszen a bírósági ítéletek végrehajtása egy korlátozott, State által felügyelt piacon zajlik. Ha ezen pozíciók szerzése korrupciós csatornákon keresztül történt, az azt jelenti, hogy a verseny nem a szakmai képességekről szólt, hanem arról, kinek volt finanszírozása a kifizetéshez. Ez pedig azt vetíti előre, hogy az így kinevezett végrehajtók hogyan magatartanak majd – azoknak, akik korrupciós úton szerezték meg pozíciójukat, nagyobb az érdekeltségük fenntartani e rendszert és visszafizetni azoknak, akik segítségükre voltak.

Forrás: Index - Titokzatos tanú (2025)

3. A 924 millió forint: Kitől vették el, és mire fordították?

Az egyik legrázóbb vád a 924 millió forint osztalékelvonása a végrehajtóktól. Ez az összeg nem egy magánszemély lopása, hanem egy rendszer szisztematikus kiemelése. A végrehajtók rendszere olyan, mint egy osztálybirtokosság – közös jövedelmeket termelnek, amelyekből közös költségeket fedeznek, majd az osztalék felosztása történik a tagok között. Ha valaki a végrehajtók vagyonát 924 millió forinttal csökkentette, az azt jelenti, hogy évezernyi ember jogos jövedelmét vonta el.

De ki volt az, aki ezt az összeget elvehetett, és mire fordította? Az ügyészség szerint Schadl György és köre. De mi volt az érv? Mi volt az indok, amellyel ezt az elvezetést a végrehajtók rendszere valamely közgyűlésén keresztül meglehetett vitázni, vagy pedig ez az elvezetés felülről érkezett, olyan szintről, ahol az objektív vitához nincs alkalma az irányított felek közösségének? Ha ez utóbbi igaz, az azt mutatja, hogy egy rendszer működött, amely a szokásos ellenőrzési és elszámoltatási mechanizmusok feletti irányítást biztosított.

Forrás: Index - Schadl-Völner per alapjai (2023)

4. A szándékolt hosszúság: 10 év és 8 év szabadságvesztés

Az ügyészség a vádemeléskor világosan fogalmazott meg egy kérést: Schadl György számára 10 év, Völner Pál számára 8 év szabadságvesztés. Ez a különbség érdekes. Miért érdemelt volna Schadl György magasabb büntetést, mint Völner Pál? A válasz talán a szerepekben rejlik. Schadl György nemcsak passzív befogadó volt, hanem az aktív szereplő, az üzlet szervezője és fenntartója. Völner pedig az, aki a párton fogadott, aki a befolyást adta cserébe – ez is komoly tett, de másabb természetű. Az ügyészség így azt sugallja, hogy az eset nem egy párban megvalósult ügy, hanem egy hierarchikus rendszer, amelynek tetején Schadl állt.

De itt még egy kérdés merül fel: elegendő-e ez az intézkedés? Vajon 10 év börtön felel meg annak, ami történt? Az igazságügyi rendszer egyik másodlagos okozota szisztematikus korrupció áldozatául esett. A függetlenség meggyengült, a verseny torzult, a közpénzek átfolytak abba az irányba, ahova nem kellett volna. Egy szakember számára az ezek közül akár egy is végzetes szokott lenni a pályafutásnak. A börtönbüntetés azonban, bármilyen hosszú, nem tudja többé helyrehozni azt, amit megsértett.

Forrás: Szabad Európa - Vádemelés (2022)

5. A kitálalás: Mikor és mit mondott el a tanú?

A 2025-ös tárgyalás során valaki kitálalt – és ez az a pont, ahol az ügy már nem mögöttes sejtelmek kérdése, hanem közvetlen bizonyíték. A tanú vallomása – függetlenül attól, hogy ki volt – új fényt vetett a rendszerre. De mi volt az, amit elmondott? Az ügyészség szerint azok a tanúvallomások, amelyek az ügybe beépültek, azt igazolták, hogy a korrupció nem szórt, hanem szisztematikus volt.

Az eset arra mutat, hogy Schadl körül egy olyan aparátus működött, amely több szinten keresztezte az igazságügyi intézményeket. A kitálalt vádlott – az a személy, aki döntött vallani az ügy összes detailljairól – azt sugallja, hogy belülről származik a információ. Ez azt vetíti előre, hogy nem egy tisztán külső, marginális eset történt, hanem olyan vétség, amely az intézmény szövetébe volt beépülve.

Forrás: Index - Kitálalt vádlott (2025)

6. A fehér folt: Magasabb rangú érdekeltség vagy önálló tevékenység?

Az egyik olyan kérdés, amely az ügyet a szokásos korrupciós botlányon túlmutató szintbe helyezi, az a gyanú, amely szerint Schadl György és Völner Pál mögött magasabb rangú politikusok állhattak. Név szerint: Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetjét vezető, valamint Fidesz-közeli szakember. A kérdés nem az, hogy Rogán direkten tagja volt-e az ügyleteknek – az jelenlegi ismereteink szerint nem –, hanem az, hogy a rendszer, amelyet Völner és Schadl épített, működhetett-e annak nélkül, hogy a politikai vezetés ismeretével vagy legalább passzív elfogadásával működjön?

Ha Rogán vagy más magasabb rang tudott erről – és azt sugallja, hogy tudhatott –, akkor az ügy egy másik szintet nyer el. Ez nem pusztán két korrupt ember esete, amely egy szövevényes igazságügyi apparátusban történt, hanem egy politikai-gazdasági szisztéma működésének képét adja, amelyben az igazságügyi intézmények nem az állampolgárok, hanem a politikai hatalom kiszolgálói.

Forrás: Magyar Hang - Schadl bilincsben (2023)

A számok, amelyek magukért beszélnek

Mit mondanak az érintettek?

Völner Pál hallgatott. Az államtitkárból lett vádlott nem nyilatkozott az ügyről, nem próbált magyarázatot adni, nem mondta el, hogy miért volt szüksége Schadl György pénzére. Ez a hallgatás beszédes – vagy árulkodó. Azt szokták mondani, hogy az ártatlanok beszélnek. De a modern jogviszonyok között nem beszélni lehet az intellektuális stratégia. Völner azonban nem élne azzal, hogy szólni akarna – talán mert tudta, hogy amit mondana, valami rosszabb lenne, mint amit el nem mondott.

Schadl György másképp járt el. A végrehajtók Karának elnöke többször is próbált védekezni. Tagadta a vádakat, azt állította, hogy félreértelmezték az üzleteit. De amikor a kitálalás megtörtént, amikor egy belülről jövő tanúvallomás azt kezdte kifejteni, hogy hogyan működött a rendszer, Schadl halkábban lett. A szisztematikus bizonyítékokkal szembeszálló védekezés nehezebbé vált.

Az ügyészség pedig világos volt: ez nem egy szürke terület, ahol jó szándék és gonosz szándék között kell választani. Az ügyészség szerint az ügyletek szisztematikusak, gyakoriak, nagyobb összegeket érintők voltak, és nem voltak jogos kereskedelmi indokai. Ez az az eset, amelyet az igazságszolgáltatásnak a legkönnyebbnek kell tekintenie: ahol az tények magukért beszélnek.

Összegzés: A megválaszolatlan kérdések

Az ügy, amely 2022-ben robbant ki az érdeklődés közvetlenül, de amelynek gyökereit az előző évtizedekre kell visszavezetni, felveti az igazságügyi rendszer működésének alapvető kérdéseit. Nem csupán arról van szó, hogy két ember megcsalta egymást vagy a közösséget – habár az persze szörnyű lenne –, hanem arról, hogy az igazságügyi apparátus egy szegletében egy korrupciós szisztéma működhetett meg olyan hosszú ideig, hogy azt csak évek múltán lehetett felszínre hozni.

Vajon miért nem volt olyan automatizmus az ellenőrzésben, amely ezt korábban megakadályozta volna? Miért volt szükség egy kitálalt tanúra, hogy az ügy megoldódjon? Ezek a kérdések nem az üggyel végződnek – azok az intézményrendszer működésének sokkal mélyebb kérdéseit veszik fel.

Az 83 millió forint, a 924 millió forint, a végrehajtói kinevezések piaca – ezek nem számok, amelyek egyszerűen eltűnnek, ha az ügyet lezárják. Ezek abból az intézményi sérülésből származnak, amely számos embernek és intézménynek okozott kárt. A Völner-Schadl eset tehát nem egy afér – ez a rendszer egy működési zavaraként mutatkozik, amely azt sugallja, hogy az igazságügyi intézmények függetlensége és integritása nem magától értetődő, hanem fragilisnek bizonyult.

Ha a magasabb rangú politikusok érintettsége igaz – és vannak erre utalások –, akkor az ügy még jelentősebb. Ez azt jelentené, hogy az igazságügyi rendszer nem pusztán egy szegletében, hanem egy szélesebb szövetben működő korrupciós hálóból részévé vált. Ez viszont azt kérdezi fel, hogy vajon az igazságügyi reforma és az intézmények függetlenségének védelme nem lenne-e egy nemzeti szükségletesség, amely az összes pártok együttműködését igényelné.

A jelen cikk journalisztikai megközelítéssel, az elérhető nyilvános információk alapján készült. Az ügy tárgyalásai még folyamatos, így az itt feltárt gyanúsítások és kérdések még nem lezárt megállapítások, hanem a bíróságok ítéletét váró, közvitában álló kérdések. Az igazságügyi eljárások kimenetele függetlenül történik meg, és a cikk szerzője nem kifejez semmilyen szakmaiai vádat vagy ítéletet.